Szent Anna Egyesület



Az Egyesület neve a Szentannai szőlőfajta névváltozata, mely vidékünkön kedvelt fehér fajtaként létezik, ma már nem annyira ismert. A korai érés és a muskotályosság jellemző rá. A kezdetek 1922-ig nyúlnak vissza, mikor még a háztartások zöme rendelkezett kisebb-nagyobb területen telepített szőlőssel. Az első Magyarcsernyén megrendezett borverseny is ekkorra datálódik, melynek írásos nyoma van.

Borászegyesületként kezdődött a működése 2001-ben, tizenegynéhány borász vagy borkedvelő alapításával, később megpróbálta maga köré gyűjteni a hasonló szférában érdekelteket is. Az utóbbi időben a taglétszám 25 és 30 fő között látszik állandósulni. 13 megszervezett Vince-napi borversenyt 2 pálinkaversenyt és több edukatív jellegű összejövetelt tud maga mögött. Részt vett borásztalálkozókon, bor- és pálinkaversenyeken itthon és külföldön, melyekről soha nem tért vissza érem nélkül, sőt a magyarországi Gádoroson megrendezésre kerülő nemzetközi disznóvágó versenyről „elhozta” a Fehérasztal Lovagrend nagyserlegét is. Alapszabályzatában a Szent Anna szőlészek, borászok, kertészek, gyümölcsészek, sőt, mezőgazdasági termelők és állattenyésztők egyesülete, 2013-tól pedig a méhészek is a „szárnyai alá” tartoznak.
































Kapcsolat

Címünk :    JNA 113, 23218 Nova Crnja          

  Phone :    +38123815440

  E-mail :    novacrnjamz@gmail.com

                  magyarcsernyehk@gmail.com

  
http://www.htmltemplates.net